Mi a Stratisnál büszkék vagyunk rá, hogy ügyfeleink nemcsak azért választanak minket, mert tudják, hogy biztonsággal sikerre visszük az elképzeléseiket a legkomplexebb körülmények között is, hanem mert tudják, hogy egy lépéssel tovább is megyünk majd. Ennek záloga az az összetartó, egymást segítő csapat, és közös értékeink, melyek cégünk erejét adják.
1998 óta nyújtunk tanácsadási szolgáltatást, a hazai menedzsment és IT tanácsadási piac egyik innovatív, vezető szereplője vagyunk. Eddigi munkáink során több mint 150 ügyfélnél és 1000 projektben bizonyítottuk hozzáértésünket és rátermettségünket, miközben jelentős nemzetközi tapasztalatot is szereztünk. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az adat-alapú szemlélet, az üzleti intelligencia és az ezen alapuló digitalizáció a vállalatok jövőbeni versenyképességének kulcsa, ezt szem előtt tartva fejlesztjük szolgáltatásainkat, melyekkel jelentősen hozzájárulunk ügyfeleink sikereihez. Legfőbb ambíciónk, hogy megvalósítási szolgáltatásainkkal az adatmenedzsment piac meghatározó szereplőjévé váljunk.
Mindez nem lenne lehetséges, dinamikus, proaktív és elkötelezett emberekből álló csapatunk nélkül, melynek motorja a kihívások iránti nyitottság és az ehhez társuló folyamatos tanulás.
Tanácsadóink és fejlesztőink magasan képzett, diplomás emberek, számos szakmai képesítéssel.
A MI Koalíció tagjai vagyunk
2010 óta folyamatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az adatmenedzsment szolgáltatásaink és megoldásaink színvonalának és diverzifikációjának növelésére. Ambícióinkat mi sem bizonyítja jobban, hogy mesterséges intelligencia iránti érdeklődésünk és törekvéseink eredményeként létrehoztuk saját mesterséges intelligencia termékünket, A.N.I.T.A.-t.
A data science iráti érdeklődésünk által vezéreltetve 2019. júniusában beléptünk a Mesterséges Intelligencia Koalícióba. A hazai piac egyik meghatározó szereplőjeként kötelességünknek érezzük, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk társadalmi és gazdasági környezetünk fejlődéséhez. Mivel céljaink összhangban állnak a koalíció céjaival, így a MI Koalíció megfelelő fórumot biztosít ehhez.
Az MI Koalíció célja, hogy:
- hazánk az MI fejlesztések terén mihamarabb az európai élvonalba kerüljön, ezáltal Magyarország a nemzetközi MI közösség fontos referenciapontjává váljon;
- az MI alapú fejlesztések széleskörű elterjedésének és alkalmazásának köszönhetően jelentősen erősödjön a hazai vállalkozások versenyképessége;
- a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben;
- az állam a nemzeti adatvagyon átgondolt hasznosításával, valamint a digitális ökoszisztéma minden szereplője az adatvagyonok tisztességes, szabályozott és hatékony hasznosításával, illetve az MI-megoldások felhasználójaként vegye ki a részét a magyar társadalom és a nemzetgazdaság fejlesztésében.